The event will be held in Hungarian with no translation to English.
Az esemény nyelve magyar, szinkrontolmácsolás nem lesz.
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara tisztelettel meghívja Önt az alábbi eseményére:
A nemzetközi helyzet fokozódik - De mit csináljak a pénzemmel?
A beszélgetés témája az aznapi aktualitásoktól, illetve a hallgatóság érdeklődésétől nagy mértékben függ.
Kérdéseit előzetesen felteheti e-mailben a b.somogyi@con.hu címen vagy a helyszínen.
A beszélgetés résztvevői:
Moderátor: Simon Zoltán, Bloomberg
- Szabó László
A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát pénzügy-vállalatértékelés szakon. Az egyetem alatt társaival gazdasági könyvekre szakosodott könyvesbolt-hálózatot hozott létre és üzemeltetett, majd 1993-ban a Concorde-nál helyezkedett el. Az első években a folyó privatizációs ügyletek területén vállalati tanácsadási területen dolgozott, majd a cég vezető elemzője lett. A Concorde Befektetési Alapkezelő Zrt. megalapításában, mint 25 százalékos tulajdonos vett részt. Tíz év vállalatvezetést követően 2006. év végén visszavonult az operatív munkából, csupán egyetlen befektetési alap kezelését tartotta meg. Néhány év intenzív gyermeknevelés és kung fu tanulást követően 2011. év elejétől vesz részt ismét a társaság vagyonkezelési tevékenységében. Az általa kezelt Platina Pí Alap az öt éves hozamok alapján Magyarország legmagasabb hozamú alapjának bizonyult.
- Zsiday Viktor
1996-ban egyetemistaként kezdett el tőkepiacokkal foglalkozni, majd egy brókercégnél kezdte karrierjét. 2000-től az AEGON csoportnál dolgozott. 2006-tól külső tanácsadói struktúrában, saját cégén keresztül látta el befektetési tanácsokkal az AEGON-t. 2006-ban elindított egy komplex vagyonkezelő céget, célként a tőzsdei bevezetést tűzte ki indulásnál. Ez meg is valósult és 2011 február 15.-én a Budapesti Értéktőzsdén elkezdődött a kereskedés a Plotinus Vagyonkezelő Nyrt. törzsrészvényeivel, amely Társaság Igazgatótanácsának elnöke. 2009-ben megállapodott a Concorde Alapkezelővel, hogy együtt folytatják a korábban elkezdett munkát. A Concorde Citadella alapkezelője, a szakma fiatal reménysége.
- Móró Tamás
A Concorde Értékpapír Zrt. vezető stratégája, 17 év értékpapírpiaci és befektetési tapasztalattal. 1996-ban végzett a BKE (ma Corvinus Egyetem) pénzügy szakán, a Concorde Értékpapír Zrt-nél 2000-től a külföldi értékpapír üzletág kialakításáért volt felelős, 2004 óta elemzési területen dolgozik, szakterülete a nemzetközi kötvény és részvénybefektetések, eszközallokáció.
Privát vagyonkezelésük révén a magánszemélyeknek, családoknak nyújtott szolgáltatásuk, a klasszikus svájci, úgynevezett Private Wealth Managementet honosították meg a magyar piacon.
A Concorde Alapkezelő 1994-ben alakult, Magyarország első független alapkezelőjeként, teljes körű vagyonkezelési szolgáltatást nyújt privát és céges ügyfeleknek. A kezelt vagyon dinamikus növekedésével, mára több mint kettőszázharminc milliárd forint kezelését bízták rájuk ügyfeleik.
Értékpapír alapkezelőnek eddig összesen két díjat ítélt oda a szakma Magyarországon, és mindkettőt a Concorde Alapkezelőnek sikerült megszereznie. 2002-ben elsőként elnyerték a BAMOSZ által alapított "Az év alapkezelője 2001" díjat, majd 2006-ban a Mastercard "Az év alapkezelője" díját. Ezenfelül sikerült a 2010. és 2011. évben is megszerezniük az első helyet számos kategóriában a Euromoneytól, amely a világ egyik legrangosabb pénzügyi médiuma.
Mára már nemcsak magyar, hanem nemzetközi ügyfelek is érdeklődnek szolgáltatásaink iránt.
A rendezvény moderátora: Simon Zoltán, Bloomberg
A rendezvényt magyar nyelven, tolmácsolás nélkül tartjuk.
***
További információ a rendezvényről:
A regisztrálás módja:
- ONLINE az oldal tetején található zöld gomb segítségével
- E-MAILBEN az ildiko.takacs-berka@amcham.hu címen
- Kérjük regisztrációját a fent felsorolt opciók egyike segítségével legkésőbb február 10-ig küldje el az AmCham irodába. A regisztrációkat az érkezés sorrendjében tudjuk fogadni.
Lemondási feltételek:
- Amennyiben február 10-ig írásban megtörténik a jelentkezés törlése, a kifizetett részvételi díjat visszatérítjük. Február 10-e utáni törlés vagy meg nem jelenés esetén azonban a részvételi díjat kiszámlázzuk.
A rendezvény sajtónyilvános, további információért kérjük Juhász Zsófia Marketing and Communications Managert (zsofia.juhasz@amcham.hu vagy +36 1 428-2085).


